08-05-20

Képanyaggal bővített tortatörténet (torténet)

Mert az úgy kezdődött, hogy a szomszéd visszaütött, mondaná "Kománé", aki nemmellesleg nálam sokkal nagyobb tortaspiller egész konkrétan abból él, hogy tortákat készít. Nyilván nem vegi, tehát nem biztos hogy ez a megfelelő reklámfelület, de biztosan pont olyan finomak amilyen szépek, és abban is biztos vagyok, hogy minőségi alapanyagokkal (Pl. hargitai forrásvízzel-gondolom) dolgozik...

Szóval úgy kezdődött hogy eszembe jutott, 8 évesen mertem először megkérdezni a szüleimtől, -Ugyan áruljátok már el, miért kapok mindig csokitortát, amikor nem is szeretem és ezt úgy juttatom kifejezésre, hogy ha megfigyeltétek eddig egyszer sem ettem a saját tortámból? Akkor anya  bevette magát a konyhába, és végre készített valami fogamra valót pudinggal és sok gyümivel . A tortasütéshez nem szokott kis keze természetesen  nem pont  kirakatba valót alkotott de legalább én is meg bírtam kóstolni. (A mihez nem szokott kis kezekről még annyit hogy  ha Eric Berne látta volna alakításaimat a konyhában, nyilván megkérdezte volna miért futtatom a programot, hogy csak az tudhat sütni akinek már az anyja is tudott...)

Hopp, hát innen jött az ötlet, nem fogok vajaskrémes izével bohóckodni, elő a bogyókészletet, a korábban ismertetett módon, majd ugyanezen bogyókészlet (málna, áfonya) másik felét meg a hagyományos zabpudingba, és  már kész is a finom erdei torta....hm... indigótorta....hm... Bridget kéklevesének tortaváltozata...tintatorta papírgaluskával rosszgyerekeknek...anilintorta ekolinnal...párnafestéktorta...fokozhatnám....de a hatást nehéz lenne...nekem bejött, nemér röhögni....a férjemet ábrázolja a gyerekek szerint...és azért nem került az oldalára morzsa,  meg mandulareszelék/kókuszreszelék és egyéb rondarészeltüntető, mert a keselyűcsapat nem bírta kivárni azt sem, hogy legalább lehüljön....

(ronda vagy nem ronda, nem kell bele színezék :-)

Ja és a puding: Legfinomabb zabpehelyliszt, víz, izlés szerint (de kb 3 csepp) steviaszirup, gyümülcsök (minél több annál jobb), rotty.... Mint egy gyümülcsmártás, pont. Soká, keményre.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


08-04-21

Biotorta (piskóta) tojás nélkül

Közeleg a kicsi Adél szülinapja, a harmincadik. Mivel 25 éves kora óta nem hajlandó tudomást venni a születésnapjairól (mert számuk nem arányos a véghezvitt hőstettek számával max fordítottan ) nyilván nem is ünepelteti magát. Nem lesz ez máshogy az idén sem, de majd azért kisérletképpen kipróbálja az imént lopott receptet egy torta erejéig. (siker mértékében vagy lesz fotó vagy nem)

Ihol:

25dkg tönkölyliszt1 tk

 szódabikarbóna

 4ek étolaj,  Izlés szerint stevia,  0,5 citrom leve és héja,   2,5 dl almalé (te facsarod ki gyümölcscentrifugán),  1 vaniliarúd (belsejéből kikaparod a kis fekete pontokat, ez megy a sütibe) 

Elkészítés: Almalét, steviát, citromhéjat, citromlevet összeturmixolom habosra Frrrriiiiiiiiiiiimmmm, ehhez hozzáadom a lisztet, olajat, szódabikarbónát, ismét brüüüüümmmmm

majd kerek tortaformába öntöm. (ha a tortaforma aljára leraksz almakarikát, ananászkarikát, gyümölcsöt, akkor sütés után kifordítva dekoratív sütit kapsz, de ezt nem muszáj, csak ha beleillik az általad elképzelt dizájnba)

Közepes lángon 15-20 percig sül, de azt úgyis látod majd h. mikor jó. (megkülönbenis mittudomén...)

Ja hát persze kettévágom (minimum ketté) a tortalapot, és közte jól megkenem betonkemény vaniliáspudinggal, amit szintén vaniliarúdból, steviából, iletve zabpehelylisztből (lisztté őrölt zabpehely hehe) állítok elő. Kívül biomargarinos carobos mégkeméynebb csokimázzal kenegetem, tetejére pedig 30 gyertyát illesztek izlésesen, közvetlenül a Boldog 7658574 / 30, szülinapot  Adél  felirat alá. (Ki tudja hanyadik inkarnációm ez, és amikor májmétely voltam (a 7658574 ből kb 299000 szer) biztos nem életem 30 évig, de ez most mellékvágány) Egyébként honnan szedtem ezt a  7658574 et?

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


08-04-14

Fél órás medvehagymás pogi egyelőre nem hamuban, de remélem hamarosan...

Használjuk ki a medvehagyma szezont amennyire csak lehet, szórjuk az isteni áldást levesbe, fagylaltba, süteménybe, lekváros kenyérre, ne maradjon ki semmiből! (Ez vicc)

Hétvégén vendégeim voltak, mégsem kínálhattam őket bolti elemózsiával, kénytelen voltam hát elővenni kedvenc öko pékségem medvehagymás pogi receptjét (íz alapján kikövetkeztetve naná) amit a múltkor jól túlsütöttem és kiszáradt vagyis nem voltam rá büszke (bár többeknek izlett).

Ezt most nem szúrtam el mert figyeltem az órát és mennyei lett, omlós, puha, könnyű blabla. Melegen legjobb. Persze ez még nem ok arra hogy a kétszázadik uncsi medvehagyma recepttel kínozzak mindenkit, de akkora sikere volt, hogy muszáj megosztanom.

Fél kiló teljes kiörlésű liszt (tetszőlegesen, de én a tönkölyre esküszöm szokás szerint)

1 púpozott evőkanál tengeri só

25 dkg biomargarin (lehet helyette pálmazsír, kókusz zsír attól még levelesebb lesz) nem árt felolvasztani

1 csapott ek. szódabikarbóna

legalább 15 dkg medvehagyma levél

Icipici mindenféle magvak, dekorációképpen a tetejére, de bele is keverheted.

5 perc kevergetés, gyúrás, hajtogatás, 5 perc hasogatás, (nem szarozunk kicsi kerek unpractish szaggatóval) elhelyezgetés a tepsiben sütőpapíron. Így ni:

 

 (A városi zsivány pofámat! 

A sütőpapír a répaszalag rokona, de nagyon praktikus és biztosan újrahasznosítható)

Majd 25 perc 180 fokon, (vagy 8-as fokozaton az én sütőmben ami azt sem tudom milyen márka)szóval lehet megint technikázni, és lesni a tetejét, hogy mikor lesz szép piros.

 

Ha megsült forrón kikapkodjuk a tepsiből sikítozva csapkodva eszetlenül, tálba helyezzük, hopp pont csengetnek, odaállunk az ajtóba a tál gőzölgő pogival, kisminkelve, fogpasztamosollyal, és mondunk valami iszonytatóan ütnivaló reklámszlogent álszentül mintha nem is bénáztunk volna a kikapkodásnál. Na szóval jó étvágyat, ebbe került némi gyönygvirág is asszem...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


08-03-16

Szejtánapró, bajor citromos burgonyával

A szejtánsütés szisztémáját korábban ismertettem ez esetben is ugyanúgy készítem el mint a giroszt, azzal a különbséggel, hogy görög keverék helyett majorannát alkalmazok, nem keveset hanem ész nélkül, hogy jól átjárja...

A citromos burgonya egyszerű tört krumpli, amihez hozzákeverek 4 ek. növényi biomargarint, 1 közepes fej apróra vágott lilahagymát nyersen, és másfél citrom levét (Ez kb. másfél kiló krumplihoz) Alsóbajor (Haag) barátaim receptje (nyilván disznózsírral és kolbásszal de átköltöttem) és egyszerűen mennyei !!! Jó étvágyat!

A kettő (köret & szejtán) csak együtt ér szerintem.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


08-03-16

Vargányás krumplileves

Hát akkor legyen úgy hogy leírok ezt azt csak a magam szórakoztatására, aztán majd megjön a kép is alkalomadtán.... hopp itt is van...

Szóval vannak  receptek, amik minden idők próbáját kiállják, elronthatatlanok, egyszerűen  csodálatosak, mint a nagyi maga aki ránk örökítette. (ezt esetben anyós, áldott legyen!)

Régen  nem úgy volt az, hogy minden nap hús került az asztalra, arra  ugyanis ott volt a vasárnap vagy talán még az sem. Hanem a bakonyi ember megnézte akar e valamit adni az erdő, és ha akart hát adott. Igazi illatos ízes erdei gombákat például amiből már egyetlen darab is pont elég ahhoz, hogy bármilyen étket fejedelmien fűszerezzen, a termesztett csiperkékkel összehasonlíthatatlanul.

A leves maga annyira egyszerű, hogy -tudom- első olvasásra senki sem fogja elhinni hogy finom, pedig zseniális mint a  lecsó, vagy a dödölle.

Kell hozzá mondjuk egy levesnyi krumpli (létszám függvényében) illetve mindössze 1-2 vargánya, amit én találok, te a piacon veszed gombaszakértőtől (holott nincs gonosz megfelelője) vagy szárítva jutsz hozzá attól aki túl sokat talált, leszárította, de már nagyon unja hogy minden vargányaízű a konyhában. Kell még egy kis só, illetve némi yofu és kéész!

Krumplit főzöm sósvízben, ha majdnem kész beleszórom a vargányát aminek 10 perc rottyanás elég, majd kevés barnarizslisztes yofuval habarom enyhén krémes állagúvá.

Lehet variálni, kombinálni, kísérletezni, de nem érdemes mert ennél csak rosszabb lehet. Tradíció íze van és romantikája.

(ami itt nem tradíció az a yofu meg a rizsliszt de tanusíthatom hogy ízben nincs különbség)

(A zöld izé csak a food stylingolási mesterségem ékes példája nem tartozék ennél a levesnél kerülendő, -medvehagyma amúgy naná- ilyentájt a franciakrémesbe is teszek :-)

 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


08-03-16

Akkor tehát kezdjük a kétperces fagyival

A kétperces fagyit azért hívják kétpercesnek mert 2 perc alatt készül el, és ezt mosogatással egybekötve értem természetesen. Ha nem szeretnél génmanipulált fagyit enni amiben gyakorlatilag alig van más az E-ken meg egy kis mélytengeri angolnafaroktőmirigyhormonon kívül (TÉNY! EZZEL VISZIK FELJEBB A FAGYÁSPONTOT HOGY KIBÍRJA A TESZKAÓTÓL HAZÁIG DE MÉG ÍGY SEM BÍRJA KI!!!) akkor fogj egy fél doboz (25dkg) mirelit erdei gyümölcsöt (legjobb ha te tetted el még nyáron a gorenjébe) félig öntsd fel tejjel (naná zabtejjel) és brummmmmbruuuummm engedd rá a botmixert. Ez eddig egy perc volt, a másik pedig a botmixer leöblítése a csap alatt. Ez így kb 5-6 gombóc fagyinak felel meg ha még egy teljes percet rá tudsz szánni, akkor kedves kis lócitrom alakú halmokat formázhatsz egy profi fagylaltoskanál segítségével.  Az élmény fantasztikus, semmihez sem hasonlítható, a természet íze maga! Igazából persze bármiből lehet ilyet, a diótól kezdve a mandarinig...Nyáron ostyából fogysztható símán (nyárig kitervelem az ostyasütést is)

Ó be szépen ragyog...

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


08-02-23

Coming soon

Ha egyszer lesz még az életben fényképezőgépem...

1. Házias burgonyaleves vargányával ízesítve

2. Szejtánaprópecsenye bajor citromos burgonyával

3. 2 perces erdeigyümölcs fagyi

4. Vaniliás zabpuding

5. A rég beígért homoktövislekváros répasüti

6. Friss madársaláta joghurtos medvehagymás öntettel

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-12-13

Karácsonyi batyus káposzta-képillusztrációval bővített változat

 A bővítményeket és a személyes tapasztalatokat az egyszerűség kedvéért dőlt betűvel írom :-D Never ending story életérzés, tehát a dőlt betű az after.

Több sírvakönyörgésre reagálva - osszam már meg a karácsonyi menümet - ragadok most klaviatúrát. Igaz hogy tegnap ilyenkor még teljesen meg voltam győződve hogy nem lesz karácsonyi menüm, ez az álláspont estére jelentősen megváltozott. (Töltött kápi is lesz, algaleves is, és homoktövis lekváros répatorta is)

Előrebocsájtom, ezt az ételt még sosem készítettem el, de valahogy az az érzésem ezt sem tudom elrontani. (Különben is kihívást látok benne, és ha hazamegyek meg is főzöm MÉG MA! Fotó várható!) Megfőztem, jelentem még tegnap, tényleg nem rontottam el, tényleg végigfotóztam!  Ilyen: (még szójatejfölt is locsoltam rá)

Tegnap este ugyanis a füredi satsangon egyik kedves társunk meglepett bennünket egy nagy kondér töltöttkáposztával, amit egy héttel korábbi hitetlenkedésünkkel provokáltunk ki. (Nem átallota azt állítani, hogy a vegák is töltöttkáposztázhatnak, és még csak savanyúkáposzta meg rizs sem kell hozzá. ) 

Körbeültük a nagy asztalt, és egyből földreszállt az angyalok kara, mert ilyen nincs is! Az ízélmény megtévesztő,  könnyű, egészséges, és disznótor sem előzi meg.

Veszel egy fej szép zöld nyers káposztát, és egy nagy erős bátor vitézt. (A vitéz csak abban az esetben ha olyan kis urhatnám lepkefing izomzatú véglény vagy mint én, ha erős vagy, egyedül is mennie kell.) Vitéz  a TV előtt hegyezte a vitézi fegyvert, mialatt én néhány apró mozdulattal frappánsan megoldottam a torzsakivágást, erről ennyit.

Körben kivágod/vágatod a torzsát ahogy van, majd az egész fejet egyben beledobod egy fazék tengeri sós forró vízbe. Amikor a külső levelek egy kicsit megrottyanni látszanak a hőtől (amikor a színe élénkülni kezd) valami szúró szerszámmal szépen lefejted őket lehetőleg égési sérülések nélkül, és így haladsz tovább befelé, amíg csak levél van a káposztán. A kissé előfőzött levélkupacot félreteszed,

 Így kell kinéznie a levélkupacnak, miután szinte maguktól leugrottak a fejről:

 

majd elklészíted a tölteléket eképpen:

Veszel egy nagy bögre kukoricadarát, azt a fajtát ami úgy néz ki mintha a malac elől csented volna el tehát durva őrlésűt nem a mi kis lightos puliszkánkat, és leforrázod annyi vízzel ami ellepi. nem kell főzni, ázzon csak egy kicsit.

1 nagy fej vöröshagymát felkockázol, kevés olajon megpirítod, amikor kész lecsorgatod a forró vizet a kukoricáról, és hozzá adod ezt. Kivir-kavar. Érthető?  Most jön a fűszerezés. Só (füstölt só nem árthat bizony van ilyen én sem tudtam, keleti fűszeresnél)  bors, indiai chili, biovegeta, korty szójaszósz, és 6 nagy gerezd zúzott fokhagyma mehet bele.

Mostmár nincs más hátra, mint hogy ezt a jól tapadós  masszát kis kupacokban (Tudod okosan! Amekkorát a 2 felső ujjperceddel felveszel) az előfőzött káposztalevelekbe göngyölöd. Hozzá ne nyulj! Púpozott evőkanál egy levélbe, oszt kész!

Itt érdemes nagyihoz, ill. egyéb idősebb nőrokonhoz fordulni, mert azt mondják külön szakma. (nem igaz, kéz és lábnélkülieknek is bátran ajánlom)  A levél vastag főere alul van, (ha túl vastag s nem hajlik a levél, előtte lefaragod éles késsel) Minden esetre biztos ami biztos a főér a tenyeredre merőlegesen párhuzamosan álljon, így nem rúgja ki az összegöngyölt batyut. (Amúgy sem rúgja ki, inkább magát tekeri össze, vagyis automata) (Nyugalom, fotó jön) És íme a kicsit obszcén töltögető mozdulatok :

 

Amikor összetekeredett végre, az egyik mindkét végét betűröd, és a töltelékhez ragasztod. (Gondoltam mi baj lehet, csak jobban néz ki:-)))

A fazékban szorosan egymás mellé pakolod őket, ez azért is fontos, hogy ne bomoljanak ki. Aztán a fazék méretétől és a batyuk számától függően egymásra rétegeled őket. A maradék levelekkel le is fedheted ha van ilyen.

 Nekem 2 sor kerekedett, ez csak az alsó, na valahogy így:

Amikor ez megvan, annyi vizet öntesz rá, hogy éppenhogy elfedje, tehát az a tartomány ami fél centin belül van. Lassú tűzön rotyogtatod, és amikor már alig van alatta víz, öntesz rá néhány deci házi paradicsomlét, és ezzel is rottyantod egyet. (Ebbe is mehetnek a töltelékben szereplő fűszerek, baj nem lehet belőle)

Most megyek és letesztelem tényleg olyan jól sikerül e nekem is, mint amekkora a pofám. Főpróba.  Hú de várom. És téééényleg!!! :-DDD

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-11-05

Színes gabonafasírt

Előre bocsájtom, csak akkor színes ha kettétöröd, egyben síma fasírozott, kupacba rakva pedig leginkább lócitrom. (Mármint vizuálisan) majd lesz fotó is, de minek? Úgyis el tudjátok képzelni.

Nem is ez a lényeg, finom oszt kész, mint minden amit készítek, nem minden önimádat és elfogultság nélkül. (mióta magam anyja vagyok, azóta is a mama főztje a legfinomabb hehe)

Tehát, ez úgy néz ki, hogy nekem az itt szerepeltetett egységnyi adagból 34 bogyó lett, de ez egyéneneként változó (Egyszer 8 embernek biztos hogy elég)

Bármilyen gabonából készíthető, én most hajdinából csináltam raktárfelszámolási okokból, de mivel többen utálják, legyen mondjuk köles.

25 dkg gabonát  enyhén sós vízben megfőzöl . (Jó trutymósra lehetőleg)

Belereszelsz 1 hatalmas répát (mivel hatalmas répa a valóságban nem létezik, legyen 3 normális biorépa) 1 picicukkinit, 2 nagy kaliforniai paprikát (egy piros és egy sárga csak hogy szép legyen) 1 nagy fej vöröshagymát, 1 FEJ!!! fokhagymát (nem viccelek, na jó legyen izlés szerint, de a sok gabona nagyon elszívja ellentétben a hússal) majd szintén izlés szerint sózod / szójaszószozod, pirospaprikázod, és megszórod 4 színű borssal. Mehet még bele petrezselyemzöld, az enyémbe  nem ment mert lusta voltam levánszorogni a kiskertemig szépen vagyunk.

Van itt még olyan trükk, tojás helyett, hogy lenmagliszt. A lenmagliszt vízben vagy vizes közegben olyan nyálkát ereszt mint a tojásfehérje, és szépen összefogja a cucot, de ha őszinte akarok lenni, még szebben. (Na meg egészséges is.) Ebből mehet bele olyan 4 ek. majd egy pici (100g)  rozsliszt, hogy mégjobban tapadjon.

A masszát jól összedolgozzuk, majd vizes kézzel gombóckákat formálunk belőle, anyázva a sok belekerült macskaszőr miatt ezeket ökológiailag ellenőrzött növényi kovászos biozsemlemorzsába forgatjuk, és mehetnek a hidegen sajtolt de annál foróbb olajba.

Ha barnára sültek, már szedhetjük is ki, (Senkit ne tévesszen meg, hogy a barnalisztes panír miatt előbb lesz barna,  akkor jó amikor más fasírtra már azt hinnénk hogy kezd égni.)

Na nem bánom itt a fotó, nem leszek lusta tetű:

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-10-16

Go VEG!

 

Esszük a húst mert finom, igazából azonban a fűszerek teszik finommá, azok meg pont növényből vannak, próbálj egyszer egy vízben főtt dögöt csak úgy magában jó étvággyal elfogyasztani.

Biztosan azért is fogyasztjuk mert tudatmódosító. Egyfajta drog. Nem véletlenül mellőzik a szelíd toleráns keleti vallások. Nem csak mert a gyilkosság (közvetve is) rosszkarmát vonz, hanem mert ragadozóvá válsz általa, a ragadozók minden tulajdonságával. (Nem kell megijedni ilyenekre gondolok hogy fokozott egó, fokozott versenyszellem, fokozott idegállapot.) 

... ez csak arról jutott eszembe, hogy néhány havonta körbeér a wiwen egy undorító állatkínzós videó, senki nem tudja tovább nézni egy percnél, mindenki hozzáfűzi a maga mélységes megbotránkozását, elhatárolódását, elképedését, esetleg könnyekben tör ki, majd hogy fájdalmán enyhítsen, kimegy a konyhába, és letol a gigáján 20 deka párizsit abban a biztos meggyőződésben, hogy a párizsi morfológiailag kaja alakú, és a beledarált mosolygó önként jelentkező csirkéknek (mielőtt a fejlesaraboló gépbe dugták a fejüket szintén önként) még feladta a pap az utolsó kenetet, tehát amit most tenni készül az lényegesen humánusabb, mint a mackónyúzás. (És ez így is van, de ha nem lenne mackóbőrben járó hölgy/parizerevő temérdek, akkor ki támasztana igényt mackónyúzásra/csirkebőrkepéppárizsire?)

Biztosan ezért is mondja az írás : -Ne botránkozzatok meg! (Gondolom mert akkor valószínüleg azt hiszed ennyivel elintézted, meg azt is hiszed, hogy ez rád nem vonatkozott, pedig de.) 

Tehát ne botránkozzatok meg a mackónyúzós filmen, hanem tartsatok minden héten egy parizermentes napot!

Senki nem kivétel, marhapörköltről álmodtam, és kurvajó volt :-)

 

 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-10-10

Jólmegérdemelt

Eléggé akadozik a kosztblog, abból kifolyólag, hogy mostanában a tudományos táplálkozás nagymestere vagyis ÉÉéén viszontagságos életem okán menet közben élek, tehát menet közben táplálkozom. Mivel újabban úton-útfélen érnek az étkezések leginkább gyümölcsön és maceszon tengődöm. Ezt módosítandó, úgy éreztem illene már a Teremtőnek útra és útfélre Adél kompatibilis gyors "Adél nem Mcdöglesz" eket állítania, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy a füle botját sem mozdítja a témában, tehát nekem kellett cselekednem helyette.

... vagyis kénytelen voltam feltalálni a mézes szegfűborsos rondasütit, ami annyira csúnya hogy nem méltó fényképezkedésre, de ha legközelebb sütök hát felnyomom ide no...

A rondasüti előnye, hogy kicsi, helytakarékos, bárhova cipelhető, zacskóból nyammogható.

Persze ez sem egészen igaz hogy én találtam fel, valahol ettem hasonlót, aztán az ízek alapján kikövetkeztettem, hogy mit tartalmazhat... (majd megcsináltam egészen másból hehehe)

Tehát: Fél kiló teljeskiörlésű liszt (csak ne rozs vagy rizs legyen, mert azzal verekedni fogtok) na jó legyen akkor tönköly

Másfél dl stevia szirup (ha házilag főződ kis csokor levélből) a készen kapható cucc adagolásával nem vagyok tisztában...

2-3 reszelt alma (legyen mondjuk meghámozva)

3 ek méz (csak az íze miatt)

1 tk szódabikarbóna

1tk őrölt szegfűbors

3 púpozott kanál biomargarin

Jól összedolgozod, kb 1,5-2 centi vastagra nyújtod, és 2-3 centis kis négyzeteket hasítasz ki belőle, persze csak ha olyan elfoglalt vagy mint én, és éppen rohansz valahova. Ha baromira ráérsz, akkor lehet szivecskét meg csillagocskát, holdacskát, és máris szép a rondasüti mint a karácsonyi mézeskalács.

Eztán nincs más hátra mint 180 fokos sütőbe teni,  szerintem max fél óra kell neki, hogy belevághasd az újrahasznosított papírtasakba és felkerekedhess vele sorbanállóshelyekre, hivatalokba, játszótérre, esti iskolába, stb...

Nagyon fini, nem túl édes, de azért eléggé.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-06-13

Makropizza

Vágd ki a pizzásdobozról ollóval a képet, nyomj rá ketchupot, és már eheted is.

Na jó félre a tréfát, de közel ilyen egyszerű.

Az elején gondosan ismertetett kenyértésztámat abból is mondjuk 20 dekát sodorj, vagy nyújts ki szép kerekre egy pizzaformába, vagy kőcserép tálra, és a többit szerintem tudod. Pizzaszósz házilag, (ajánlanám a bolognai mártásomat is) mindenféle szezonális finomság, tofu, majd kb 20 perc a forró sütőben.

A pizzához markánsan hozzá tartozik a sajátos élesztő íz ami itt hiányozhat, ezt jól lehet helyettesíteni inaktív sörélesztővel. Igaz hogy inaktív, de az íze stimmel, és sóz is.

Szerintem isteni, bár azok megint meg vanak lőve akik a pizzát "kenyérrel szeretik" mert ez ugye egy vékony ropogós tészta.

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-06-13

Kert

Fönt , fönt legfelül, ott ahol a varjú ül,

Fönt , fönt magasan, Adélkának kertje van.

 

Igaz hogy kicsit (nagyon) elkésett a veteményezéssel, mert amatőr díszparaszt, ráadásul csak szintén díszparasztok által feltalált répaszalagról* veteményezett, aminek egyetlen hátulütője hogy nem kel ki, de azért vannak itt eredmények is.

  Retek amiben nem csalódtam...

  szabad szemmel is jól látható cukkinibimbók (a gaz között)...

..és az lesz ám majd az igazi környezetbarát élet ha ezt eszegetem... Nem kér valaki retket?

 

* Olyan készség, amit gondolom irodában találtak fel antiagrár személyek , olyasvalakik lehettek mint az én főnökeim, (foglalkozásukat tekintve managgerizék), aztán nagyon zavarta őket, hogy a mag csak úgy kel, majdnem olyan jó hatásfokkal mint a dudva. (Ide nagyon közel van Rátót is).

A gyanútlan férjem bement a gazdaboltba, oda se nézett , csak beletett a kosárba egy zacsi répamagot, és csak veteményezés közben vette  észre, hogy nem mag az biza, hanem egy 10 méteres krepp -papír csík, 5 centinként beleágyazott 1db!!!! maggal!!!

Eleve bizarr feltételezés, hogy aki szeret veteményezni az egyelni nem szeret, hát még az, hogy a gondosan elhelyezett 1 magokból, minden 5 centire eső csíraképes is. (mert az hadd derüljön már ki ugye csírázás közben hogy az e, addig csak remélhetünk, mint az én petéim esetében).

Szóval persze hogy minden 5. csíraképes csak, ezért is kitűnő ötlet a szórás, az én répasoraimat meg meg lehet nézni, ki lehet röhögni (fotó lesz).

 A kabaré csúcsa az volt, amikor langy tavaszi szelő nem enyhén kicsavarta a kezünkből a könnyű szalagot, és szállt lobogott eszetlenül, alig bíruk elkapni. Természetesen mit volt mit tenni, jó nagy hantokat dobáltunk rá, mert ha én azt szakszerűn ültetem fél centi mélyre akkor bizony kilóg. (hát még a lóláb) Nem is tudja merre van a kifelé, azóta se...

A szomszéd kertben Mari néni rosszallóan csóválta a fejét "-Mé' kell eztet így megbonyolittani???? "-mintha legalábbis mi lettünk volna idétlenek, és nem az aki alattomosan szalagot csempész a gyanútlan répamagvásárlók kosarába, és világ csúfjára feltételezi, hogy a fődturkáló ember nincs meg high-tech répa nélkül .

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-05-29

Provancei zöldség

Egyrészt a gazdagabb zöldségválaszték, másrészt a provancei fűszer amiben ez az étel eltér a mi lecsónktól, most azért pont a lecsó jutott eszembe, mert valóban arra hasonlít a legjobban, és aki szereti a lecsót, ezt mégjobban fogja....Szóval akkor precízen, a hozzávalók: 3 zöldpaprika, 3 nagy répa, 5 nagy karfiolrózsa, fél kis fej lilakáposzta, 3 nagy szem paradicsom, 2 nagy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma.

Az alapanyagokat vékony karikákra vágom, kevés olajon rotyogtatni kezdem egy átlagos wokban, vagy mély serpenyőben. Izlés szerint megsózom, 4 színű borsot őrölgetek rá, és várok türelmesen, miközben néha összeforgatom...  Amikor minden megpuhult (persze a répa, a káposzta, és a karfiol sosem lesz olyan szottyos, hanem pont az a finom wok állag) alaposan megszórom a provance-i keverékkel (rozmaring, bazsalikom, oregano, kakukkfű, levendulavirág), és locsolok rá 2 kanál szójaszószt. (ezt csak a füstös ízhatás miatt, tényleg nem fog kiérződni belőle, ha jól elekeverem.)

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-05-29

Indiai paradicsomleves

Folytatódik a világkonyha sorozat, ezúttal egy indiai levessel, aminek nem pont ez a neve, de mivel lopott holmi, hátha copyrightos... Nevezhetnénk akár egyperces levesnek, de miért esnénk túlzásokba, megvan az vagy 5 is...

Tehát megint szerezz be, a fent nevezett, (és még mindig nem szezonális) zöldségféléből mondjuk 5 szemet hámozd meg, kockázd apróra, és fél liter vízzel, meg egy csapott evőkanál sóval, rotyogtasd össze, ameddig létyó állagúvá nem változik. (Pardon, ez nem az egy perces változat). Szóval, fogd a sürítményt, és egy liter vízbe tegyél 6 evőkanállal. (Kiváltható továbbá, egy liter mami féle házi paradicsomlével. ) Ebbe hirtelen nyomj bele egy nagy  gerezd fokhagymát, tegyél bele egy teáskanál curry keveréket (kurkuma, görögszéna, koriander, feketebors, chilipor, gyömbér, fokhagyma, babér, szerecsendió, szegfűszeg.) majd amikor forrni kezd, lassan szórj bele 2 púpozott evőkanál kukoricadarát. (Úgy mintha puliszkát csinálnál) Amikor ez megvan, addig kevergetheted, ameddig kellemes krémleves állagot kap a cucc a gríztől. NAGYON FINOM!!!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-03-31

Zöldséges girosz tál tzatzikivel

Tulajdonképpen azt a címet is adhatnám a blogomnak, hogy "Hagyományos ízek állati fehérjék, és E vitaminok nélkül". Merthogy  kotyvasztásaim közben azon vágyam vezérel, miszerint: "Azt higgyem (higgyük),hogy ugyanazt esszük mint régen, ellenben  ne legyen több haspuffadás, csalánkiütés, ekcéma, pollenallergia, hajhullás, ne legyen több korpa csak gyönyörű haj, ne legyen szájszag, ne kelljen dezodort használni, legyünk belül is rózsaszínek, legyen a sejtközi állomány (másnéven alaprendszer) átjárható, tűnjön el belőle a méregzöld sav, minden baci zokogva költözködjön új lakhelyre mert undorodjon bázikus közegünktől, szóval éljünk 200 évig mint a Hunzák mégse érezzük úgy hogy valamiről le kell mondanunk.

Az sem utolsó szempont persze, hogy sokkal kevésbé szipolyozzuk Földanyát, (haszonállat takarmányozása+10 szeres földterület) szóval heti 1 veganap, lehetőleg úgy hogy gasztronómiailag észre se vedd, és már tettél a világért valamit.

Na most hogy megvolt az agitprop rovat, kezdeném is a szintén teljesen autentikus, nagyon finom nagyon egyszerű recept ismertetését: Vegyél csomagolt natúr szejtánt, de magad is előéllíthatod, ez kicsit macerásabb, de akkor megint nem támogattad a vinilüzemeket. Na jó szóval szejtánból mindig legyen a mélyhűtőben, mondjuk csinálj meg előre 3 kilót,  és 30 dekás adagokban fagyaszd le. (Fagyaszd le amekkora csomagokban akarod, alkalmazkdva a család igényeihez)

Szóval fogj mondjuk 30 dekát vagy fél kilót, szeleteld  vékony csíkokra, ugyanígy szeletelj még mellé 2 nagy sárgarépát, (szintén csíkokra) majd ezt így ahogy van , dobd egy wokba, vagy serpenyőbe, amiben már előre felforrósítottál 3 kanál olivaolajat. Az elképzelhető legnagyobb lángon sütögesd szép pirpsra, ropogósra a cuccot, fűszerezd görög fűszerkeverékkel (Remélem nem kell mondanom hogy adalékmentessel, amiben nincs nitrit, nitrát, élesztőkivonat, bizbasz, mutymurutty meg ilyenek) majd locsold meg fokhagymás szójaszósszal, és még így is rotyogtasd, ameggig sült hússá nem változik.

Fűszernek jó a HA (Házi Arany Curry keveréke is) Tökre görög , van benne görögszéna, koriander, gyömbér, babér, bors, szegfűszeg, chili, kurkuma. Mmmmmmm! Mind mind antioxidánsok, nem is fűszerek hanem gyógynövények.

(A szójakészítményekről helyenként az a hír terjeng, hogy nem túl egészségesek, és ebben van is némi ráció, mivel valóban nagyon erős fehérjéről van szó. Nem célszerű tehát a tv előtt piritott szóját ropogtatni, vagy vizes szivacsra emlékeztető szójakockából szójapörit főzni, a szója ugyanis csak abban az estben táplál, ha az emésztés felét már valaki(néhány hasznos egysejtű) elvégezte helyettünk. Nem kell a legrosszabbra gondolni, itt ugyanarról van szó, mint amikor valaki a tejtől rosszul van, de remekül bírja a joghurtot. A fermentált szójakészítmények pl. tofu, miso, yofu, szójaszósz már abban a stádiumban vannak mint a joghurt meg a sajt, vagyis nem terhelik meg a szervezetünket, a fehérje ügyesen be tud épülni, a kis erjesztők pedig támogatják az immunrendszert, és a bélflórát, és akkor még az a sok agyserkentő lecitin... ) Na jó még így sem kell hogy szója legyen mindennap a főfogás, hetente egyszer-kétszer viszont kimondottan hasznos.

...ha készen van a kamuhús, akkor már nincs más hátra, minthogy néhány szép uborkát apróra vágj, és 2 gerezd zúzott fokhagymával, egy kis csokor petrezselyemzölddel, és 2 pohár yofuval (lactobacilusos bifiduszos, mert ezek a szójában is remekül megélnek) majd egy csipet sóval, citromlével, elkészítsd a tzatzikit.

Tálalhatsz mellé (sőt kell is) paradicsomot, lilahagymát, Erős Pesta helyett mondjuk az édes változatot, amit Juliska nénitől vettél a piacon és csak egy kis só van benne, aztán jó étvágyat!

Magam részéről megtámogattam még egy kis currys barnarizzsel, íme így néz ki:

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-03-13

Rakott kelbimbó

Hát ez ilyen jól néz ki, az elkészítése pedig tökéletesen megegyezik a nem vega rakott cuccokéval, csak az alábbi anyagokat kell cserélni, és  már kész is: -tejföl-tofuyofu (fúúú)

                                                                                                         -állati tetem-darált szejtán 

                                                                                                         -hántolt rizs-barna rizs

Ez a remek étel nem jött volna létre, ha nincs Ica mama, és az ő vegyszermentes kiskertje, ahol most virul (tehát abszolut szezonális) a bimbós kel, mert ősszel  vetik, télen röhög a hó alatt, most meg pont jó.  

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-03-08

Spenót helyett

MÉG MINDIG MEDVEHAGYMA!!!

Fogsz egy csokorral (de ha egy zsákkal, abból sem lesz baj) megfőzöd sós vízben, (úgy egy literben mondjuk), ez eddig úgy kb 5 perc, mert elég hamar összeszottyan, de hát ezt már a spenót óta ismeritek.

Ekkor, ahelyett hogy lassú kínos darabolásba kezdenél, fogod a botmixert, és összeturmixolod a vízzel. (majd lassú anyázások közepette lehúzkodod a mixer propelleréről a hosszú rostokat)

Ha eddig minden ok, akkor már nincs más hátra, mint behabarni, valami tetszőleges liszttel, ebből is a barnarizst ajánlanám, mert ugye mint tudjuk az mindent visz.

NAGYON RONDA! NAGYON FINOM!!!! (Lehet továbbőrjíteni citromlével, tarkaborssal)

Feltétnek javasolnék hozzá például puliszkát : Kevés olivaolajon pirítasz egy kis fej hagymát, felöntöd kb 5dl vízzel, sózod, majd amikor a víz felforrt, elkezded szórni bele a kukoricadarát, és addig abba sem hagyod, ameddig olyan sűrű nem lesz, mint a tejbegríz durvább változata mondjuk. Ekkor kanállal kis darabokat szaggatsz belőle, majd ismét némi forró olajon aranybarnára pirítod.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-03-02

Medvehagymás barnarizs

Itt is pótlólag érkezik majd a fénykép, mert jelenleg ömlik az eső, szóval még fogalmam sincs, hogy állunk medvehagyma fronton, de hamarosan itt az ideje, hogy kibújjanak a földből az első hajtások.

Medvehagyma beszerzési helye: Kellemes árnyas erdők aljnövényzete márciustól májusig, vagy egy nagyon aranyos kis szegény mami a vásárcsarnokban, illetve tudatos biotermesztők konkrét biopiacai ugyanezidőtájt.  

Minden mendemondával ellentétben közölném, hogy szinte lehetetlen összekeverni a gyöngyvirággal, nem egy helyen, nem egy időben terem, és nem egyforma az illatuk. A gyöngyvirág gyöngyvirágillatú, a medvehagyma fokhagymaszagú. Ha valakinek mégis sikerülne, személyesen jelöltetem Darwin díjra.

Tehát ez a kaja tulajdonképpen egy komplett egészségkúra, a legjobb tavaszi méregtelenítés, Maria Treben szerint az időseket megfiatalítja, a fiatalokat megszépíti.

A barnarizs nyugtat, meditatív állapotokat segítő teljesértékű étel, összetétele az anyatejjel azonos, a medvehagyma meg ugye minden tekintetben maga a csoda . Úgy kitisztítja a májat, ereket, beleket, a sok téli disznóölés után, hogy mindenkinek melegen ajánlom. Legjobb hatásfokot  1-2 napos léböjt után érhetünk el vele, szó szerint kicserélődsz, és  felfrissülsz. A léböjt után célszerű még pár napig CSAK EZT fogyasztani, nem lesz nehéz, mert nagyon-nagyon finom. (De különben köretnek is hibátlan, csak ne velőspacalt, és szalontüdőt fogyassz hozzá könyörgöm!)

A félelmetesen bonyolult elkészítés tehát: A jól megmosott nyers medvehagyma leveleket vékony csíkokra, vagy 1 centis kis kockákra vágod, majd jó alaposan megszórod vele a sós vízben előzetesen megfőzött barnarizst, (Mint a snidlinggel szokás, de ne sajnáld, mehet bőven) és már eheted is!

Ha pirított mandulapelyhet szórsz rá, még fokozható, az élmény :-) Jó étvágyat, és felüdülést!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


07-03-02

Mediterrán tönkölytésztasaláta

Végy mondjuk egy 25 dekás zacsi tönkölyrigatonit, azt a fajtát persze, ami csak lisztet és vizet tartalmaz, de ha unatkozol és van házitésztagyártó géped, hajrá , mehet azzal!

Főzd meg sós vízben az utasítás szerint, majd tedd félre, és hagyd kihülni.

A salátaöntethez, szükséged lesz, némi vegyszermentes (csak sósvízben eltett) olajbogyóra, egy csapott kanál olívaolajra, egy jó nagy citrom összes levére,  az olajbogyó sós levéból fél decire, valamint 2-3 gerezd fokhagymára, és egy csipet sóra SLUSSZ! (na jó lehet kreatívkodni, de nem érdemes, mert nagyon komplex az élmény)

Az összezúzott fokhagymákat, és az összes többi hozzávalót a bogyók kivételével, egy porcelán konyhai mozsárba helyezed, és addig kevered kavarod, zúzod, ameddig teljesen homogén nem lesz. (Akkor jó, amikor már a fokhagyma teljesen elkeveredik, és zavaros lesz a lé). Ekkor hozzákeverheted a kb 10-15 szem apróra szelt bogyót. Ezzel az öntettel leöntöd a tésztát, és kész is van. Ha túl töménynek találod a létyót, lehet pici vízzel higítani, de szerintem ennyi tészta símán felveszi, ha összekevered.

Képet pótolni fogom.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!


Régebbiek | Végére »